Visegrád – Királyi vár

Az 1240-es évek végén megkezdett és az 1260-as évekre befejezett vár két részből: a hegycsúcson álló fellegvárból és a Duna partja fölé emelkedő teraszon, a Budáról Esztergomba vezető úton álló alsóvárból állt. A két várrészt egészen a folyópartig lefutó, őrtornyokkal tűzdelt várfalrendszer kapcsolta össze.
A háromszögű fellegvár falait egy kaputorony, egy ötszögű öregtorony és egy lakótorony erősítette. Az alsóvár központjában hatalmas hatszögű lakótorony, a Vizi torony emelkedett, amelyet ma Salamon-toronyként ismerünk. A vár ugyan alkalmanként – főleg vadászatok idején – a királynak is szállást nyújthatott, ám alapvetően Pilis megye ispánjának lakóhelye volt.A XIV. század elején Csák Máté kezébe került várat Károly Róbert serege 1317-ben, ostrommal foglalta el, majd 1323-ban maga a király is a vár falai közé költözött: először az alsóvár lakótornyában, majd 1330 után a fellegvárban alakította ki rezidenciáját. Az alsóvárnak ekkor épült ki a belső falöve, és a lakótornyot is átalakították. A fellegvárban külső várfal és az 1317-es ostromban elpusztult lakótorony helyett három palotaszárny épült. A vár alatt kiépülő városban Károly király háza helyén fia, Nagy Lajos épített hatalmas palotát az 1350-1360-as években, és a királyi udvar át is költözött ide a várból, amely ezután elsősorban a koronázási ékszerek őrzőhelyeként és raktárként szolgált. Ennek ellenére a fellegvárban tovább folytak az építkezések: Lajos és Zsigmond király a palotaszárnyakat bővítette, Zsigmond pedig még egy harmadik várfalövet is építtetett az erődítmény körül. Végül az 1470-1480-as években Mátyás király a fellegvár palotaépületeit későgótikus stílusban teljesen felújíttatta.

 

A mohácsi csata utáni polgárháborúk idején az alsóvárat erősítették meg egy ágyúterasszal, de ennek ellenére 1544-ben az erődítmény török kézre került. Az 1595-ös keresztény ostrom során rommá lőtt várat csak egy évtizedre tudták visszafoglalni a töröktől, az 1605-ben újra török végvár lett. Végül az 1680-as évek sorozatos ostromai olyan mértékben megrongálták, hogy 1685-ben török őrsége felrobbantotta, és végképp elhagyta.

Az oldal Cookie-kat használ, hogy a legjobb szolgáltatást tudja nyújtani Önnek!