A gyulai vár virtuális rekonstrukciója

A Kubinyi Ágoston program keretében kaptuk a megbízást az Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft-től, hogy készítsük el a gyulai vár két korszakának elméleti virtuális rekonstrukcióját. 1566-ra és 1690-re esett a választásunk a rendelkezésre álló forrásanyag figyelembevételével. A téglavár és a szigeterőd régészeti feltárásairól és azok értelmezéséről Liska Andrással és Feld Istvánnal konzultáltunk, az erődítések katonai és építészeti megoldásait Kelenik Józseffel fejtettük meg. A mezőváros egyházi épületeinek rekonstruálásában Buzás Gergely nyújtott hathatós segítséget, a történeti táj rekonstrukcióját Pánya István végezte. A vár körül 50 km2-es történeti tájat készítettünk el, ahol az erődítményt és az a mellett elterülő mezővárost is felépítettük. Az elkészült anyagból állóképek és animációs kisfilm is készült, továbbá a rekonstrukció képezi az alapját a várban található új interaktív alkalmazásnak, valamint kiindulási anyagát képezi a várban kiállításra került diorámának. Mind ezek megtekinthetők a gyulai vár kiállításában.

  • Megrendelő

    Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft.

Megtekintés

Az oldal Cookie-kat használ, hogy a legjobb szolgáltatást tudja nyújtani Önnek!