Sümegi vár

A Balaton-felvidék nyugati tájegységének egy kimagasló magányos hegycsúcsára épültek Sümeg falai, mely hazánk egyik legszebb és legjobb állapotban fennálló középkori vára. A veszprémi püspök emeltette az építményt IV. Béla parancsára a 13. században. Az évszázadok során fokozatosan kiépülő erődítmény megfordult a Dunántúl korlátlan hatalmú oligarchája, a Kőszegi család kezén is, a hódoltság korában pedig erős végvárként szolgált a veszprémi püspök menedékéül, különösképp Veszprém elestét követően. Az épület Rákóczi idejében is jelentőséggel bírt, a kuruc felkelők bázisaként, majd a 18. századtól fokozatosan elkezdett lepusztulni, míg az 1960-as évekre már csak romok formájában létezett. Ekkor történt első komolyabb kutatása és műemléki helyreállítása. Azóta az épületegyüttes fokozatosan nyeri vissza egykori pompáját, legutóbb a Nemzeti Várprogram keretében történt jelentős beruházás, melynek keretében, amelynek során az egész keleti szárny újjá épült, a kápolnától egészen a Köves-bástyáig. A projekt keretében új kiállítóterek létesültek, melyekben a vár 4 történelmi korszakának virtuális rekonstrukciója is helyet kapott. A szakértők Albert János, Buzás Gergely és Lukács Zsófia voltak.

  • Megrendelő

    NKVP