Szászvár

A középkori oklevelek már a XIII. századtól említik Szász falut, amely a XIV. századra a környék legjelentősebb vásáros helyévé, a pécsi püspökség mecsekháti birtokainak központjává vált. Alsáni Bálint pécsi püspök az 1370-es évek második felében a piactér mellett építette fel a Keresztelő Szent János kápolnát és vele együtt saját udvarházát. Az emeletes kőházhoz nem sokkal később kőfallal övezett kertet is csatolt.
A Nagy Lajos király 1382-ben bekövetkezett halálát követő zavaros években, az akkor már bíborosi címet viselő Bálint püspök várfallal, toronnyal megerősített kastéllyá alakította a szászi udvarházat. Az egy- kori kertből várudvar lett, amelyre a nagy, négyzetes kaputornyon át lehetett belépni. A palota régi bejárati lépcsőtornyát kápolnává ala- kították, és helyette egy új lépcsőtornyot építettek az udvarra néző homlokzat közepéhez. A kettős várfal közé valamivel később épült be a konyha.Bálint püspök halála után Albeni János, majd testvére, Henrik nyerte el a pécsi püspöki méltóságot. Ők is tovább folytatták Szászon az építke- zéseket: az kastély udvarán egy új, emeletes palotaszárnyat emeltek, és a körítőfalat is megerősítették. 1439-ben már várnak nevezi egy oklevél a pécsi püspök szászi rezidenciáját.

A XV. század folyamán a vár körül újabb várfalak és sarkaikra kerek tornyok épültek. Ernuszt Zsigmond püspök, II. Ulászló király kincstartója az 1490-es években a várudvar keleti oldalára, a régi konyha fölé újabb palotaszárnyat építtetett, amelyet már reneszánsz stílusú ablakokkal díszítettek. A régi kaputornyot öregtoronnyá alakították, és mellette új kaput nyitottak a belső vár falán.

1540-ben Szászvárat Athinai Simon Izabella királyné számára elfoglalta, ám 1543. július 13-án védői átadták az erődítményt a töröknek, akik egy közigazgatási egység: nahije székhelyévé tették. A XVI. században épült fel a vár nyolc toronnyal erősített külső várfala.

A török uralom alatt a XVI. században még háborítatlanul élt tovább a mezőváros, ám a Tizenötéves Háború során, 1603-ban keresztény seregek felgyújtották a várat. Ezt követően a törökök helyreállították az épületet, sőt a belső vár keleti falszorosába még két új épületetet is emeltek. Az igazi pusztulás a XVII. század második felének nagy háborúi idején indult meg. 1662-ben és 1664-ben a keresztény seregek felgyújtották, 1680-ban pedig fel is robbantották a várat, amely csak 1686-ban szabadult fel a török uralom alól.

A vár romjai felett 1772-ben Klimó György püspök kezdte meg egy új plébániatemplom építését, amelyet 1779-ben szenteltek fel. A templom- építéssel párhuzamosan 1776-ban megkezdték az új plébániaház építését is, amelyhez a régi vár romjait használták fel. Az építkezések csak 1822-re fejeződtek be. Ezután már csak a külső várfal néhány falcsonkja emlékeztetett az egykori várra.