Tatai Malom

A tatai malom mintegy nyolc emberöltővel ezelőtt, a XVIII. század derekán épült, amikor a Malomárok mentén már állt feljebb a József kalló vagy Baumeister malom, alatta később megépült a Berta vagy Belső Kühtreiber malom. Első tulajdonosai között találjuk Fellner Jakabot, a Esterházyak jeles építőmesterét, aki vélhetőleg alakított az épületen. Korabeli adatok és az épület malomcsatorna-parti falának árulkodó jelei alapján tudjuk, hogy a malom kezdetben három alulcsapott vízikerékkel működött. A gép- és malomipar rohamos fejlődése már a XIX. század vége felé elérte a kisebb vidéki malmokat, ahol a régi őrlőköveket fokozatosan modern hengerszékre cserélték. Pontosan ismerjük a malom berendezését 1909-ből, amikor a három alulhajtó vízikerék három pár malomkő mellett három Ganz-gyártmányú hengerszéket, s a hozzá kapcsolódó tisztító gépeket, szitákat, továbbá a felvonókat is működtette. Egy 1941-ből való listából ismerjük a feltehetően az 1930-as évekbeli átalakítás gépeit, amikor a három vízikereket egy nagyobbra és szélesebbre cserélték, melynek csonkja ma is látható. A ma is álló épületben található kiállítás keretei között tekinthető meg animációs filmünk, ami a malom történetét mutatja be.

Megtekintés